2009. március 17., kedd

IM cikk

"A High School Musical 3 - Végzősök londoni díszbemutatóján egy ismeretlen középkorú férfi megsebesítette az ifjú színésznőt! A brit bulvársajtó támadásról cikkezett, és azt terjesztette, hogy Zac volt a célpont - ám a valóság távol áll ettől.
"Egyáltalán nem akart bántani minket, csak felénk sietve megbotlott és véletlenül megkarmolta az arcomat. A testőrünk résen volt, elkapta őt, segített neki félreállni, és megbizonyosodott arról, hogy minden rendben van!"-nyilatkozta Vanessa. Ám a lány akárhogy is bizonygatja az eset ártatlan voltát, most már komolyan el kell gondolkodnia azon, hogy a hírnév és az egyre sokasodó rajongók miatt veszélyben van a biztonsága.
Ráadásul nem csak a testi épsége miatt volt oka az aggodalomra, hiszen az a pletykálták, hogy a kedvese gyakran flörtöl más lányokkal, különösen a mozi másik főszereplőjével, Ashley-vel. Magukat bennfentesnek nevező pletykafészkek még azt is tudni vélték, hogy emiatt hatalmas veszekedések voltak a HSM-táborban - de úgy tűnik, azóta ismét rendeződtek a viszonyok.
Hogy mi volt a béke ára? Nem állítjuk, hogy az az egymillió dollár, amit Zac arra a Los Angeles-i luxusvillára költött, ahová minden bizonnynal a szíve hölgyével együtt költözik majd - de könnyen meglehet, hogy ezzel lépéssel véget vet a szóbeszédnek, és egyértelművé teszi, hogy senki és semmi nem állhat közéjük. A további fejleményekre azonban várni, hiszen a ház egyelőre bútorozatlan, így alkalmatlan arra, hogy szerelmi fészekként használják.
"Bevallom, jelenleg egy matracon alszom, és dobozokban tartom az összes cuccomat! Már van egy lakberendezőm, aki az egyik barátom, ő fog segíteni abban, hogy megtalálljam a megfelelő darabokat, és gyorsan otthonossá tegyem a házat! Már alig, hogy készen legyünk és igazán felnőttként élhessünk ott!" - lelkesedett Zac. A pletykákat cáfolandó, hozzátette: "Azt hiszem, semmi ok az aggodalomra. Megmentettük a kapcsolatunkat!" Mint egy hollywoodi tündérmese, ugye?"

Nos ennyi lenne, amit az IM ír Vanessa-ról. Ebben szerintem nincs sok kivetni való, bár az nem tetszik, hogy az összeköltözésről itt is mindenfélét összeírkáltak...
Egyébként igyekeztem, hogy minél jobban hasonlítson az IM-beli eredeti cikkre, ezért ugyan azt a képet tettem be, ami az újságba is szerepel, és a betűk színeit is ugyan olyanra festettem. :)

2009. március 16., hétfő

Bravo, ötlet, kérés

Sziasztok!

Sajnos Vanessa egyenlőre megint nem mutatja meg magát nekünk, de ennek ellenére a blogon az életnek mennie kell tovább!:)

A mai napon a suliban a 2. óra utáni szünetben eszembe jutott egy ötlet, hogy kicsit enyhítsem a híraszályt.

Ma az egyik osztálytársam elhozta a nemrég megjelent Bravo-t az iskolába. Szólt, hogy van benne Vanessa-ról néhány dolog, tehát érdemes lenne megnéznem. Hát így is tettem. Az első dolog, hogy a Bravo megtalálta Vanessa magyar hasommását Széles Izabella személyében. Ez a hír még nem annyira felháborító, sőt, feletébb érdekes, csak kissé elavult.

Ahogy tovább lapoztam, belebotlottam egy Zac Efron interjúba, melybe beleolvastam Vanessa nevét keresve. Ismét bebizonyosodott, hogy a Bravo egy hihetelenül ocsmány, hazudozó "újság"! A Bravo szerint Zac odaköltözött Vanessa-hoz, mert Vanessa nem bírta nézni, hogy Zac hotelben lakik a videójátékaival, ésha elkészül az új házával akkor elköltözik újra. Ez akkora hülyeség, mert

a) Zanessa eddig még nem költözött össze
b) ha egyszer már odaköltözött mért költözne el?!

Szóval nem érdemes emiatt megvenni a Bravo-t mert folyton hazudozik össze-vissza. Valamint Ness néz vissza ránk a Bravo horoszkóp rovatának nyilas részénél! :)

Ezen kívűl Ness szerepel még az IM-ben, de csak emiatt nem érdemes megvenni, mert mindössze csak 1 oldalnyi cikk van benn róla arról, amikor Londonban volt az az incidens a részeg emberrel. Ezt az interjút még ma begépelem Nektek, bár már volt róla szó többször is. És amiről még tudok, hogy a Popcorn-ban autogrammkártyák vanak extrának, köztük Vaness aláírásával.

Kérés: ha legközelebb ti is tudok ilyen, vagy ehhez hasonló dolgokat, kérleek írjatok a chat-be, ésha tudjátok gépeljétek be, ami az újságba van és küldjétek el mail-be.

Az ötlet: Nyilván több olyan ember van közöttetek, aki begyűjtött már jónéhány HSM-es cuccot, vagy szobája falát rengeteg kép díszíti HSM-es kedvencének poszterével! Arra szeetnélek titeket kérni, ha van rá módotok és/vagy kedvetek, legyetek szívesek örökítsétek meg ezeket a dolgokat és/vagy a szobátok falát fénykép formájában és küldjétek el az e-mail címemre, hogy kirakhassam ide a blogra, és mindenki megtudhassa, hogy milyen nagy HSM fanok vagytok!:) Hamarosan én is megörökítem ezeket a dolgokat Nektek...

A mellékelt képek egyébként a tavalyi CosmoGirl! fotózás újannan előkerült képei. Az összes képért kattints IDE.

U.i.: Eben a pillanatban is készítem új, Ashley Tisdale-el foglalkozó oldalamat, és remélhetőleg ma kész is leszek vele, tehát a címét még ma megtudhatjátok.

2009. március 15., vasárnap

E heti sztárhíreink

Köszöntöm Önöket!

Vanessa Hudgens stílusát két napja elemezte a Clever TV. A videóban láthatjuk Vanessa legjobb és természetesen legrosszabb viseletét is.


Vanessa és párja, Zac ismét látható egy japán magazinban, melynek scanjeit IDE kattintva nézhetitek meg.

Rossz hír a rajongóknak: Vanessa szóvívője cáfolta azokat a pletykákat, miszerint Zanessa eljegyezte volna egymást és azt is hozzátette, hogy a pár még nem költözött össze. Ezekre a pletykákra Zac is rácáfolt és egy nemrég készült interjúban elmesélte, hogy Vanessa-val jót nevettek az Enqurier kitalációján.
Jó hír viszont, hogy a pár közt még mindíg a legnagyobb szinten dúl a love. Mielőtt Zac elindult volna legújabb filmje, a 17 again promóciós körútjára, együtt látták Vanessa-val március 7-én a Patrick's Road House-nál, Malibuban.

A Summer-Romance.de jóvoltából gazdagabbak lettünk néhány 2006-os képpel.

Z100 radio station [x12]
CW11 Morning Show [x43]
Dodger Stadium [x69]
Good Morning America [x61]
TRL Studios [x11]
Turning Point Middle School BBQ [x40]
WB11 [x59]


Végül, de nem utolsó sorban ismét egy újabb videóval lettünk gazdagabbak a színésznő legújabb filmjéből, a Bandslam-ből, melynek megtekintésével a kulisszák mögé pillanthatunk be.


Köszönöm, hogy velem tartottak, tegyenek így minél többször! Viszont látásra!

2009. március 14., szombat

Katsuya étterem

Vanessa-t ismét lehetett látni California utcáin méghozzá a kedves anyukájával, Gina-val.

Vanessa és Gina tegnap (március 13.) úgy döntött, hogy ellátogatnak Katsuya nevű étterembe.

A lesifotósok pedig természetesen akkor is ott voltak és megörökítették, mikor a lányok péntek 13-án elhagyják az éttermet.




Nemtudom, Vanessa mennyire babonás, de Ness-nek úgy ltászik nem tellt valami jól a péntek 13, mert nem nagyon mosolygott... (Persze az is lehet, hogy csak a paparazzikból van elege.)

Több kép ITT.

2009. március 13., péntek

Bandslam trailer!!!

This Summer... Get ready to rock your world

Yeeeess! Mondhatom azt, hogy szinte a semmiből előbukkant a 2009-es év nyarának leginkább várt filmjének előzetese!

Bizony boziny! Kaptunk egy hatalmas kedvcsinálót Vanessa legújabb filmjéhez, a Bandslam-hez! Megjelent az első nagyon ütős előzetes, melyben ismét hallhatjuk Vanessa csodálatos hangját!

Az előzetesben látszik, hogy ez a karakter tényleg sokkal másabb, mint Gabriella és mondhatjuk azt, hogy ő kapta a főszerepet az előzetesben! A zenei világa a filmnek így a részlet hallatán nagyon egyedi, de biztos nem fog csalódást okozni! :D V az előzetesben pedig egyszerűen... gyönyörű...




2009. március 11., szerda

Sushi étteremben

Úgy tűnik Vanessa-nkat tényleg rabul ejtette a japán konyha, ugyan is ez már zsinorban a második candid képek sorozata, amelyen V-t egy a japán konyha jelentős részét felvonultató létesítményben láthatjuk. :)

Vanessa-t tegnap délután (március 10.) lefotózták a szemfüles paparazzik, amint épp elhagyja a Kiwam sushi éttermet Studio City-ben, Kalifornia.

Nagyon irigylem Vanessa-t amiért megteheti, hogy már ujjatlan pólóban mászkál...:) Bár már itt sincs szibériai hideg, de azért a pulcsi még elkél...:) Az Audi pedig úgy nézem mostmár tényleg jobb, mint új korában! :)

Képek a távozásról ITT.

Ness ezen a napon megmutatta, hogy azért a fölös kilók ellen tenni is kell valamit! :)

Szintén kedden (március 10.) Vanessa anyukájával, Gina-val részt vett egy pilates-órán Észak Hollywood-ban, melyet a paparazzik most nem képekben, hanem videóban örökítettek meg nekünk.



Egy mesés interjú :)

A világhírű fotós, Annie Leibovitz nemrég készített Vanessa-val és Zac-el egy közös fotósorozatot, melyben a párt a Csipkerózsikából ismert Aurora hercegnőnek és Fülöp hercegnek képzelte el.

Eme jeles alkalomból készült Zanessa-val egy interjú is.

D23: Gondoltátok valaha is, hogy portrét álltok majd klasszikus Disney karakterekként egy klasszikus Disney meséből és egy klasszikus tündérmeséből?

Vanessa Hudgens: Nem, soha, és ez annyira gyönyörű dolog. Szerintem minden lány azt kívánja, hogy hercegnő legyen, és nekem végre sikerült.
Zac Efron: Gyerekkoromban örökké ezeket a filmeket néztem, szeretem ezeket a filmeket. Szóval eljátszani a herceget...
VH: ... és egy jóképű herceget!

D23: Igazán éreztétek ma a fantázia részét?
ZE: Igen, amint besétáltam a díszletbe, tudtam, hogy ez varázslatos volt. Szeretem, ahogy Annie értelmezi a virágokat. Azt hiszem időszaki földi szedert használt.
VH: Igen, a tündérmeséből.
ZE: Nagyszerűen néz ki. Annie megmutatta nekünk az inspirációját.

D23: Megnéztél ma korábban néhány képet a sorozatból, ami két évvel ezelőtt kezdődött. Először David Beckham-mel és Beyoncé-val?
VH: Igen, láttam és úgy gondolom annyira gyönyörű, nagyszerű és jól lefestett volt.

D23: Vanessa, elég hamar bekerültél ide a társaságba. Scarlett Johansson, Beyoncé, Julianne Moore, Jennifer Lopez, Jessica Biel... Milyen érzés csatlakozni ehhez a vonalhoz?
VH: Nagyon izgalmas. Annyira boldog vagyok, hogy a csapat tagja lehetek. Mint mondtam, mindig is szerettem volna hercegnő lenni.
ZE: És Fülöp herceg se egy rossz karakter eljátszani. Eléggé szeretem őt. Elég nagy hős, még mielőtt ehhez a nagyszerű pillanathoz érnének és csókolóznának. Hatalmas kaland, ahogy a herceg megérkezik ide, szóval elég nehéz volt, mire elért ehhez a jelenethez.

D23: David Beckham volt az eredeti személy, aki megformálta Fülöp herceget két évvel ezelőtt. Most, Zac, te megismétled a szerepet. Mindkettőtöknek van a sporthoz köze. Neked a High School Musical-ből.
ZE: (nevet) Igen, biztos. Ez annyira vicces. (Vanessa nevet) Ugyanazt a karaktert alakítjuk.
VH: Most Te vagy a fiatal David Beckham.
ZE: Nos, elméletben ő egy sárkánnyal harcolt [egy korábbi jelenetben], azt hiszem. Szóval én idősebb vagyok David Beckham-nél.

D23: Mert ő egy kardot forgatott a portréján. Ma Te itt kard nélkül vagy. Egy kedvesebb Fülöp herceg.
ZE: Ellenőriztem a kardomat a szobában. (nevet). Nem, ha lenne egy kardom a képen, úgy tűnne, mintha egészen más okból jöttem volna ide.

D23: Szóval, ez az első alaklom, hogy Annie Leibovitz-cal dolgoztok együtt?
ZE/VH: Igen! (egyszerre).

D23: De nyilvánvalóan ismeritek a munkáját és sok képét láttátok már.
VH: Igen, ő annyira hihetetlen fényképész. Nagyon csodálom, amit csinál, és annyira izgatott voltam, hogy lehetőséget kapok, hogy vele dolgozzak együtt.
ZE: Egész életében bámulatos fényképeket készített. Nem tudom elhinni, hogy találkozhattam vele... Rajongó voltam, amikor besétáltam.

D23: Zac, említetted, hogy úgy nőttél fel, hogy Disney filmeket néztél és biztos vagyok benne, hogy te is ezt csináltad Vanessa. Volt különösen kedvencetek, amikor fiatalabbak voltatok?
VH: Az enyém talán Aladdin volt.
ZE: Én is az Aladdin-t fogom mondani.
VH: Szeretem Jázmint, és a zene is igazán lenyűgöző volt. Ez egy vicces tündérmese volt a klasszikusok közül.

D23: Tehát, mindent összevetve, milyen volt a mai élmény?
VH: Nagyon jól érzetük magunkat, nagyszerű volt.
ZE: (utalva a jelenetre) Úgy értem Csipkerózsika fölébredt; 50-50 volt az esély, hogy nem ébred fel. (mindketten nevetnek)
VH: Igaz, soha nem tudhatod.
ZE: És azt hiszem jól megcsináltuk.

Forrás: X

2009. március 8., vasárnap

Zac tiszta vizet önt a pohárba

Ugyebár év elején felröppent az a pletyka, hogy Zanessa egy sex-shopba látogatott el. (A pletykát kirobbantó kép ITT) Nos ez a hír természetesen nem igaz. Zac-el nemrég készített ez Elle egy interjút, melyben erről is szó esik. Íme a részlet:

"A pincérnő közeledik, hogy leszedje az asztalt. Pirulásából tisztán látszik, hogy Zac rajongótáborának tagja. „Egyébként,”- mondja Efron, hogy örömet szerezzen neki, „gyönyörű szemeid vannak. Elképesztő.” Teljesen őszinte. Mindenki tudja, hogy Vanessa Hudgens-szel járnak együtt a High School óta. Tegnap az interneten olyan képek jelentek meg, amelyen a pár egy sex-shop-szerű helyiségben fényképezkedett egy rajongóval. „Ó, ember!” - mondja Efron nevetve, székébe süllyedve, eltakarva arcát. „Az Halloweenkor volt úgy két éve! Egy jelmezboltban készült, hátul, a felnőtt részlegen, ahol a felnőtt jelmezek voltak. És az a kedves idősebb nő közös képet kért tőlünk.” Egy olyan polc előtt, ahol falloszok és bárány feliratú dobozok voltak.

„Anyukám azt kérdezte: „Zac, mit vettél abban a sex-shopban?” Mondtam, hogy: „Nyugi anyu, az nem sex-shop.” Fel sem fogta. Azt mondta – utánozza anyukája aggódó hangját – „Tudtam, hogy szexuális életet élsz!” Ezt bezzeg megértette. A zoknim idén karácsonykor tele volt óvszerrel. Kaptam egy egész nagy kiszerelést.” Te jó ég."

Forrás: X

2009. március 7., szombat

Vanessa a mosolygós :)

A tegnapi nap folyamán Vanessa-nk ismét látható volt, ezuttal Studio City-ben, és most szerencsére jókedvét is magával vitte! :)

Vanessa, és húga, Stella (róla nincs kép) tegnap délután (március 6.) ellátogatott ebédelni egy japán étterembe Studio City-be, Kalifornia.

Vanessa nagyot mosolygott a "Ne így kanyarodj" táblán, talán azért, mert ezúttal ú így kanyarodot... Ezt csak ő tudja biztosan. :)

Mint pár nappal ezelőtt Beverly Hills-ben, úgy itt is a jól megszokott Audit láthatjuk, szóval minden bizonnyal ez már így is lesz mindenhol.

További képek V-ről ITT.

Új Red Ecko képek

Biztos emlékeztek rá, hogy tavaly év végén készült Vanessa-val egy Ecko fotósorozat.
Ebből a fotósorozatból most egyből négy képpel is gazdagodtunk.

Az első két képet egy scan-en tallhatjuk meg, ugyanis Vanessa az áprilisi Teen Vogue magazinban 2 oldalon kereszül reklámozza a Red Ecko termékeket.



Ezeken kívül felkerült a világhálóra két önálló fotósorozat kép is.