2008. október 26., vasárnap

HSM3 rekord

A Disney "High School Musical 3: Senior Year" című mozifilme már az első vetítési napon rekordot döntött Amerikában, rögtön két nyitónapos rekordot forasztott egybe a live-action musical és a gyerekeknek ajánlott filmek között. Mindazonáltal mellette még a Fűrész 5. része is háttérbe szorult, igaz, még így is mindenidők harmadik legnagyobb bevételét eredményezte, természetesen horror "kategóriában".

Az Egyesült Államokban 3623 moziban játszották a HSM3-t már az első napon, azaz október 24-én, ami csillagászati összeget, 16,9 millió dollárt eredményezett, míg a Fűrész 5 14 millió dollárt keresett. A pénzügyi válság ellenére mindkét film messze eredményes lett, persze ebben a célközönség is szerepet játszott. A High School Musical 3-ra a jelentések szerint főként (kis)lányok, míg a Fűrész 5-re inkább idősebb fiatalok ültek be.


A Kenny Ortega által rendezett, Zac Efron és Vanessa Hudgens főszereplévésel készült HSM3 verte az első napi rekordokat, amit még 2007-ben a Hajlakk állított be, a maga 11 millió dollárjával. A második helyen eddig a Disney februárban kibocsátott 3D filmje, a Hannah Montana/Miley Cyrus: Best of Both Worlds Tour tanyázott, 8,7 millió $-ral. A HSM3 kétségkívül ugyanilyen népszerű fog maradni az USA-ban vasárnapig, és feltehetőleg így meg fogja előzni a 31,1 millió dolláros rekord nyitóhétvégét, ami a Hannah Montana filmhez fűződik.

Forrás: X

2008. október 25., szombat

Így készült a 'HSM'

Íme egy videó arról, hogy hogyan készült el a High School Musical című dal.

TV Guide HSM3 Special


Egy riporter élménye


"A 10 éves keresztlányom, Krystal Sevilla, aki most elsős a St. Mary iskolában Quezon City-ben, nagy rajongója Vanessa Hudgens-nak, és kedvesének, Zac Efron-nak (valamint Ő Krystal álomfiúja), akik a Disney Channel showjában, a High School Musical-ben(HSM) tűntek fel. Mikor megtudta, hogy meg fogom interjúvolni Vanessát és Zacet a többi East High-os diákkal egyetemben (Ashley Tisdale, Corbin Bleu, Monique Coleman, Olesya Rulin, Matt Prokop és Justin Martin), teljesen el volt ragadtatva.

"Köszönj Vanessának a nevemben is!" - emlékeztettet, ami úgy hangzott mintha Vanessa, aki Gabriella Montezt játssza, a szomszédbeli játszótársa lenne. (Zac Troy Boltont játssza.)

Szóval ez éppen az volt, amit tettem, mikor szemtől szembe jött velem Vanessa és a társaság a Beverly Hills-i Négy Évszak Hotel termében, a High School Musical 3: Senior Year sajtótájékoztatóján. (A film okótber 24. jelent meg az államokban és a Fülöp-szigetekben). Miközbn aláírta a HSM-es promóképet, Vanessa mosolyogva azt válaszolta: "Oh, köszönj neki a nevemben!", ami úgy hangzott, mintha Krystal lenne Vanessa chika-társa.

Érthető, miért érzik a filippínó gyerekek ilyen vérmesen közel magukat Vanessához. Igen, Vanessa félig Fülöp-szigeteki nő és ez már ébenfekete hajából és világosbarnás arcából látszik.

A HSM3 egy boldog film, ami nem csak Krystal-barát, hanem minden gyermek
szívét megérinti. Az East High rangidős diákjai a kosárlabdadöntővel vannak elfoglalva, és a közelgő bállal és diplomázással. A sajtóelőzetes alatt a Sunset Boulevard-i El Capitan Színházban az egyik újságíróbarátommal, Raoul Tidalgo-val saját középiskolai napjainkról elmélkedtünk, elködösült szemekkel nosztalgiáztunk, hogy megöregedtünk (jaj!). A táncos részek, különösen a diplomázásnál kápárzatosak voltak. A film sugározza magából a határtalan energiát és fiatalos lendületet, amik még mindig Albuquerque-ben játszódnak, Új Mexikóban, mint ahogy az előző két tévévfilm is, igaz, javarészt az igazi East High-nál, Salt Lake City-ben forgattak.

A filmet Kenny Ortega rendezte, ugyanaz a fickó, aki más egyéb show-k mögött is állt már, mint a Hannah Montana/Miley Cyrus Best of Both Worlds koncerttúrné, és aki olyan A-listát nevek koregroáfusa volt, mint Barbra Streisand, Madonna, Michael Jackson, Gloria Estefan, Bette Midler és a The Pointer Sisters.

Miközben távoztunk az El Capitan-ből, úgy találtam magunkat Raoul-lal, hogy a Gil Portes film vezérmotívumát, a High School Scandal-t énekeltük Sharon Cuneta-tól: High school life, oh my high school life ay walang kasing-saya; high school days, oh my high school days are exciting talaga...!


Most pedig következzenek a beszélgetéseimnek azon részei, amelyek biztosan mégmagasabbra fogják jutattni Vanessát és zac-et a HSM rajongók szemében:

Gyakorlatilag a High School Musical-ben nőttetek fel. Mi a legjobb lecke, amit nem tanítottak az iskolában, de a forgatáson megtanultatok?

Vanessa:
Voltaképpen én magántanuló voltam és otthon tanulta, szóval a legtöbb tipikus középiskolai tapasztalatokat a HSM-en keresztül tapasztaltam meg. Soha nem votlam bálban, tehát ezen a filmen keresztül sikerült eljtunom a sajátomra. Soha nem mentem diplomaosztóra,, de ezen keresztül a filmen keresztül, megkaptam a lehetőséget, hogy sapkát és köntöst viselhessek. Annyira felnőttem a karakteremmel. 16 éves voltam, amikor bekereültem a HSM-be és igazán szégyenlős voltam. Féltem a világtól. Annyi mindent megtanultam magamról.

Zac: Mindennap annyi mident tanultunk meg. Tudod, filmeket csinálni egy nagyon bonyolult eljárás és én voltam a legizgatottabb, hogy a filmkészítés másik oldaláról is tanulhattam. A HSM nagyon nevelő. A HSM csillagi körbeutazták az Egyesült Államokat és Európát, és még Hong Kong-ba is mentünk promótálni(*szerk.-mikor?, és annyi mindent tanultunk a különböző kultúrákról és ez nagyon izgalmas volt.

Vanessa, te 16 voltál, amikor bekerültél. Milyen volt a meghallgatásod?

Vanessa:
Igen, ahogy mondtam 16 éves voltam, amikor belekerültem ebbe. A meghallgatáon saját magam által kellett megcsinálnom egy jelenetet. Megkértek, hogy énekeljek el egy dalt, és én elénekeltem Robbie Williams-től az Angel-t. A második meghallgatáson is ugyanezt a dalt énekeltem. Azt mondták: "Jó. De tudsz valami mást is?" Akkor egy Kelly Clarkson dalt énekeltem.

Vannak kedvenc dalaid a TV show-kból és a filmből?

Vanessa:
A Breaking Free az első TV showból, a Gotta Go My Own Way a másodikból és a Just Wanna Be With You a filmverzióból.

Miben különbözik a film az első két TV showtól?

Vanessa:
A TV showk vezettek ehhez a filmhez. Ez az iskolában az utolsó évünk és felnőtt kérdésekkel találkozunk, hogy hátrahagyjuk-e a barátokat és a családot, milyen főiskolára jelentkezünk - ugyanazok a tapasztalatok, amin mindenki keresztülment vagy keresztül fog menni egy bizonyos pontnál az életben. Mi mind színészleg is felnőttünk.

Mesélnél nekünk a filippínó örökségedről?

Vanessa:
Félig Fülöp-szigeteki vagyok. Az anyukám Fülöp-szigeteki Cebuból és Manilából származik. A leánykori vezetékneve Cojuangco.

Oh, tudtad, hogy a Cojuangco-k egy kiemelkedő, gazdag és befolyásos család a Fülöp-szigeteken? Az egyikük, Tonyboy Cojuangco egy TV társaság és egy telefontársaság tulajdonosa. (PLDT)

Vanessa:
Igazán? Tényleg?

Voltál már a Fülöp-szigeteken?

Vanessa:
Nem, még nem. De remélem egy nap még elmehetek a családommal.

Az amerikai vagy a filippínói szokásokra tanítottak?

Vanessa:
Egy kicsit mindkettőre. Mindent rizzsel eszek.

Mennyi filippínó szokást és hagyományt ismersz?

Vanessa:
Nem sokat. Megtanultam néhányat innen-onnan. A legtöbbet, amit a filippínói kultúrából kaptam az ételeken keresztül szereztem.


Zac, jól értem, hogy mint Vanessának, Neked is megvannak a saját Fülöp-szigeteki összekötettéseid?

Zac:
Az apukám többször is járt már a Fülöp-szigeteken - mókából. Több Fülöp-szigeteki barátunk is van. Az apukám azt mondta, a filipínek nagyon muzikális népek. Egy napon én is el fogok menni a Fülöp-szigetekre fogok menni - mókából.

Vannak emlékezetes gimnáziumi élményeid az igazi életből?

Zac:
Sok van. Emlékszem arra, mikor ebédnél görögdinnyét ettem, és ekkor kérdeztem meg a lányt, hogy eljön-e velem a bálba. Igent mondott? Igen, igen mondott.

A fiatalok példaképként néznek fel rátok. Gyakorol ez rátok nyomást? Kik a saját példaképeitek?

Zac:
Azt hiszem, érzem hogy ez nyomást gyakorol rám. Könnyűnek tűnik megváltozni ebben a biszniszben. Nagyszerűen érzem magam, hogy még azelőtt megállapítottam az életemet és a céljaimat, mielőtt bekerültem volna a HSM-be. Tehát most magammal és az életemmel elégedett vagyok. A példaképeim? Leonardo DiCaprio, Johnny Depp, Tom Cruise és Will Smith.

Vanessa: Hmmmm. Úgy nőttem fel, hogy rengeteg Natalie Wood filmet néztem. De a példaképeim a szüleim. Feladtak sok mident azért, hogy segítsenek nekem elérni azt, ahol most vagyok és hogy megalósítsák az álmaimat.

Milyen családból származol, konzervatívból vagy liberálisból?

Vanessa:
Egy kicsit mindkettőből. Azt gondolom, hogy meglehetősen amerikainak nőttem fel.

Hogyan hasonlítanád magadat Gabriella Montez-hez, a HSM karakteredhez?

Vanessa:
Sok mindenben olyan vagyok, mint amilyen ő. Ő volt az új lány East High-ban. Nem gondoltam azt akkor, hogy én is olyan vagyok, mint ő, de ahogy felnőttem, elkezdtem látni, milyen is oltam valójában. Nagyon szégyenlős és félénk voltam. Gabriella Montez-zel együtt nőttem fel; jól éreztem magam az ő bőre alatt. Törtetőkké váltunk. Harcolunk azért, amit igaznak vélünk. Ebben a filmben láthatod őt, ahogy elszakad a szívétől és az eszétől - nehéz döntéseket kell átvészelnie, miközben megpróbálja kitalálni, mit csináljon a középiskola után.

Zac, Te is annyira szereted a kosárlabdát és zenét, mint Troy Bolton, a karaktered?

Zac:
Igen, nagyon! Sok hasonló dolgon mentem keresztül a gimiben, mint Troy. Neki a színészet és a főiskolák közül kell választania. Megalapítottam a karakterről, mikor még elég fiatal voltam, hogy bennem is sok Troy Bolton van.

Korán kezdődtél a biszniszben (Vanessa 8 évesen és Zac 12 évesen). Milyen volt felnőni mindenki szeme láttára? Volt normális gyerekkorod?

Zac:
12 évesen még nem a biszniszben kedztem, bár már elkezdtem játszani a színházakban. De nem kezdtem el pénzt keresni vele, amíg körülbelül 16 éves nem lettem. De a dolgok igazán nem szálltak el addig, míg körülbelül 18 nem lettem. Tehát a színjátszással, mint hobbival, igazán normális gyerekkorom volt. Igazán nem a közfigyelemben nőttem fel.


Mit csináltok a munkától távol?

Zac:
Sok dolgot. A barátokkal, a családdal vagyok.

Vanessa: 19 éves vagyok és ugyanazokat a dolgokat teszem, amit bárki más 19 éves rendszeresen csinál. Szeretek edzeni, együtt lógni a barátnőkkel, vásárolni, nevetni otthon, élelmiszerboltba járni vagy tankolni.

Egyébként igazán megállapodtatok?

Zac (egy kicsit elpirul):
Hmmmm.

Vanessa (vár pár percet): Ez egy nagyon személyes kérdés.

Igaz az pletyka Zac, miszerint most, hogy Vanessa vett egy 3 millió dolláros házat, te is odaköltözöl?

Zac (azonnal válaszol, olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak tud):
Nem, én nem.

Mi a sztárvilág előnye és hátránya?

Zac:
Az előnye azt hiszem az, hogy azt tesszük, amit tenni akaraunk egy nagyon kreatív környezetben. Színésznek lenni mókás. A környezet állandóan változik, úgyhogy soha nem hagyod abba tanulás. A hátránya? A magánélet egy bizonyos fokú elvesztése.

Mit csináltok a a hátránnyal? Álruhában jártok?

Zac:
Nem, nem teszek semmi őrültet úgy. Ez még nem ért el ahhoz a ponthoz. Egyszerűen elég időt találok magamnak és megpróbálom magamnak megtartani a személyes életemet. Nem beszélek erről és egyszerűen megtagadom, hogy a személyes kérdésekre választ adjak.

Vanessa: Nos, a zárt ajtók mögött tudod nekem még van egy életem. Csak nem beszélek olyan dolgokról, amik személyesek és azokról, amikről nem akarom, hogy az emberek tudjanak.

Szerintetek mi a film legjobb üzenete?

Zac:
Azt gondolom, hogy a középiskolában a dolgok túl gyorsan történnek; sok nyomás van, hogy döntéseket hozz, amikhez még nem érzed magadat késznek. A legjobb lecke? Dönts magad és ne hallgass mások véleményére.

Vanessa: Annyira sok döntés van, és biztosnak kell lenned abban, hogy a helyeset választod.

Milyen tanácsokat tudtok adni olyan végzősöknek, akik most diplomáznak, mint a karaktereitek a filmben, és nem tudják, melyik irányban menjenek?

Zac:
Szerintem fontos új dolgokat kipróbálni. Nem volnék itt, ha nem léptem volna ki a hobbiam köréből, ímg felnőttem. Legalább egyszer kipróbáltam minden sportot, és aztán megatláltam az színészkedész, azt az egy dolgot, amit a legszívesebben csinálok.

Vanessa: Kövesd a szívedet.

Mi következik a HSM után?

Zac:
Őszintén? Igazán nem tudom még. Remélhetőleg, több szerep. Oh igen, van két filmem, ami hamarosan megejelenik, a Me and Orson Welles és a 17 Again.

Vanessa: Megjelentettem a második albumomat júliusban, az Identified-ot, és van egy új filmem, ami hamarosan megjelenik, a Bandslam (Lisa Kudrow-val, Gaelan Connell-lel és Aly Michalká-val)."

Eredeti cikk: The Philstar.Com
Forrás és Fordította: Ditta

Moviefone Unscripted

Vanessa, Zac, Ashley és Corbin még pár hete készített egymással egy interjút amiben rajongók által feltett illetve spontán kérdéseket szegeztek egymáshoz. Nagyon jól sikerült az interjú!



Vanessa, melyik HSM karakter hasonlít rád a legjobban, vagy olyan vagy mint Gabriella?
Vanessa:
Sok hasonlóság van köztem és a karakterem között. Gyakorlatilag együtt nőttünk fel. Az első részben pont olyan félénk voltam, mint Gabriella és mindketten igazán felnőttünk.

Ashley, ha a teljes szereposztás nevezne a "Dancing with the Stars" műsorba, ki esne ki leghamarabb?
Ashley:
Oké, közülünk hatunk közül, vagy a teljes szereposztásból?
Corbin: Gondolom a teljes szereposztásból.
Ashley: Úgy gondolom, hogy Chris Warren.
Zac: Chris Warren játsza Zeke-t.
Ashley: Ő mindig sokat kockáztat.
Vanessa: Ő egy focista.
Corbin: És hatunk közül?
Ashley: Én. Én vagyok az a csapatban, aki nem táncos.
Zac: Igen, kifejezetten Ashley. Következő kérdés?

Zac: Mi volt a legőrültebb HSM rajongói élményed?
Zac:
Akkor történt, mikor kijött a HSM 1. Talán még a bemutató hetében is volt. Az Entire Records-nál voltam és a HSM CD-ket kitettük a falra, hogy az emberek láthassák és vásárolhassanak belőle, mikor egy rajongó odajött hozzám, ő egy kifejezetten magas lány volt és megkérdezte: „Te vagy Zac Efron?” Mondtam, igen, mire ő megfogta az arcomat és megcsókolt, én pedig teljesen sokkolva voltam és nem igazán tudtam mit kellene tennem és elrohantam onnan.

Zac: Oké, Corbin, mi a leghúzósabb hangeffekt, amit produkálni tudsz?
Corbin:
nevet, majd...halgassátok!!!
Zac: Ez kimondottan húzós.

Vanessa: Oké, Ashley, kinek van a legtöbb időre szüksége a hajához és a sminkjéhez?
Ashley:
Oké én mindig első vagyok a sminkszobában (?). Úgy gondolom ugyanannyi időre van szükségünk. Nektek fiúk, gyakran többre, mint nekünk. Ahogy emlékszem, egyszer a HSM során hamarabb elkészültünk, mint ti, ez minden, amit ehhez mondani tudok.
Zac: Ez volt egy alkalommal.
Corbin: És a többi száz alkalommal mi készültünk el hamarabb, szóval csajok, nektek tart tovább.
Ashley: Corbin, nézd meg a hajadat.
Zac: Összefoglalásként: A lányoknak több időre van szükségük.

Vanessa, találkoztál már valaha egy sztárral? Ha igen, ki volt az?
Vanessa:
Celine Dion volt az, akivel mindketten [Ashley] találkoztunk. Nagyon édes volt, tudta a keresztnevünket, én nagyon izgatott voltam és mikor elment azt mondta: Hello Ashley és Vanessa! Ez nagyszerű volt.
Ashley: A legjobb barátok vagyunk Celine Dion-nal.
Vanessa: Igen, azok vagyunk neki.

Corbin Zac-hez: Mi volt a legjobb tréfa, amit a kollégáiddal tettél?
Zac elmesélte a történetet a kezéről, amit kiakasztott és amiért a többiek bosszút álltak.
Ashley: A legjobb tréfa tőled az volt, amikor befestetted Chris Warren lakókocsiját, a HSM 1 alatt.
Corbin: Nem, az én voltam, az én lakókocsimat festette körbe.
Ashley: Igen az nagyon vicces volt.

Zac: Mi a kedvenc játékod egy fiúval?
Ashley:
Állj, hagyd abba az ilyen kérdéseket! Melyik volt a legkedvesebb munkád a HSM mellett?
Vanessa:
Amin jól szórakoztam az a Viharmadarak volt. Mert ott akciójeleneteket is kellett csinálnom.
Zac: Egy vidám történet ezzel kapcsolatban: elmentem ennek a filmnek a premierjére és éppen be akartam mutatkozni.
Vanessa: Nem, nem tetted.
Zac: De akartam.
Ashley: Én emlékszem a premieren készült fotókra is.
Vanessa: Tudom, hogy ott voltál, de nem emlékszem.
Zac: Igen, pontosan ezt akartam mondani.

Ashley, mi volt a legfontosabb, amit a középiskolában megtanultál?
Ashley:
Hogy soha nem szabad feladni. Már a középiskolában elkezdtem a színészettel foglalkozni és nagyon nehéz volt befejezni, mert sokszor voltam más iskolákban, de nem adtam fel és tovább csináltam. Amikor befejeztem az iskolát volt néhány olyan tanár, akik a nevemet kiabálták, pedig korábban úgy gondolták nem tudom végigcsinálni. De megcsináltam.

Corbin, melyik sztárért rajongsz?
Corbin:
Angelina Jolie. Az ajkai miatt.

Zac, valami a távoli jövővel kapcsolatban: mondjuk, hogy eljött a megfelelő időpont, milyen nagy lesz a családod? Sok gyereket akarsz, kettőt, vagy egyet?
Zac:
Őszintén szólva ezt a kérdést még sosem tették fel nekem, átkozottul szép munka Corbin. Így 20 éves korom körül úgy gondolom, hogy nagyszerű, ha az embernek gyerekei vannak. Hogy mennyi? Azt kell mondjam, hogy 3. 3 gyerek.
Corbin: Három gyerek?
Zac: Igen, pontosan.
Ashley: Kis Zac-ek.

Ashley, ha egy lakatlan szigeten lennél és vihetnél magaddal egy személyt és három dolgot, ki és mi lenne az?
Ashley:
Egy személyt. Biztosan Vanessa lenne. Ő annyira szórakoztató. Először felmérnénk a helyzetet és a három dolog: Maui.
Corbin: Tehát Maui egy dolog?
Ashley: Nem, Maui a kutyám. Zene, amire táncolhatunk és amivel a szigeten bulit csinálhatunk és egy mobiltelefon. Amivel kijöhetünk ebből a helyzetből De kifejezetten Vanessa-t. Ő egész idő alatt elszórakoztatna.

Mi volt a kedvenc dolgod a HSM turné alatt?
Corbin:
Ez nehéz. Egy csomó hihetetlen dolog volt. Úgy gondolom, hogy a legnagyobb dolog az volt, mikor Sao Paulo-ban színpadra léptünk. 70000 ember előtt, akik mind feltartották a kezüket.
Vanessa: És a legcoolabb is volt, ők portugálul beszéltek és énekelték a dalainkat.
Corbin: Igen, angolul. Hihetetlen volt. Meg akartuk mutatni nekik, hogy becsüljük a kultúrájukat és beszéltünk néhány szót (portugálul) és valahogy így néztek ránk: Mit csináltok ti ott? Angolul akarjuk hallani.



Zac, hogy érzed magad a paparazzi-áradatban?
Zac:
Ez húzós. Ők 40 éves emberek. Nem rajongók. Szóval ez csak furcsa.



Spontán kérdés Zac-hez:
Ashley: Mi a legjobb emléked erről az évről?
Zsc:
A legjobb emlékem az idén?
Ashley: Nem a színészet, hanem a való élet kapcsán.
Zac: Nagyon boldog vagyok, hogy feltetted nekem ez a kérdést Ashley, szép munka. Miért bámul így mindenki, ideges leszek tőle. Mi volt a legnagyszerűbb a nemzetközi turnéban? Az Eiffel-torony. Megnéztük az Eiffel-tornyot.
Ashley: Nem, habár ez személyes, gondolom...
Zac: Nem tudom.
Ashley: Wow, ez tényleg egy igazán jó kérdés.
Zac: Sokat dolgoztunk.
Ashley: Valami otthonról például?
Zac: Oké. Igen egy normál nap. Kész vagy? Be tudnád fejezni a kérdést és újra kérdezni?
Ashley: Mi a legjobb emléked erről az évről? A kedvenc napod?
Zac: Hazamentem miután befejeztem a 17 Again-t, a Me and Orson Welles-t és a HSM 3-at és elmentem szörfözni. Ez egy különleges nap volt, mert hosszú idő után újra szörfözhettem.



Vanessa Corbint a tökéletes randijáról kérdezte, de Corbin kicsit zavarba jött.
Zac pedig beírta a telefonjába: Feljegyzés: meglepetés a randikra.

Fordította: Fant keze műve a német fordítás alapján.:) + LinkLuvor.
Forrás: Zac Efron News.

PLUSZ: Plusz egy videó, amin Zachy Vanessát kérdezni. Zac megkérdezte Vanessa-t ki a példaképe. Vanessa természetesen (a késői) Natalie Wood-ot mondta, aki igazán nagy musicaleket készített, akinek élvezi a munkáit, és akit egy nagyon finom nőnek tart.



Forrás: X

MS: Az utolsó

Íme elhoztam Nektek az utolsó Movie Surfers videót, amelyben újabbb részletek láthatunk a filmbből és újabb interjúkat a szereplőkkel!

GQ fotózás: új képek

Pár hónappal ezelőtt Vanessa-nak volt egy fotózása a GQ magazinhoz, amiből akkor még csak három darab kép került fel a világhálóra! Ez azonban most megváltozott! A mai napon már +11 képpel lettünk gazdagabbak erről a fotózásról!:D Bevallom van olyan kép, ami nem annyira tetszik, de többség az nagyon szuper lett!^^
További tíz képet IDE kattintva nézhettek meg a Vanessa-Hudgens.Com galériájába!

Újabb HSM3 jelenet

Szép jó reggelt Mindenkinek! Nemsokára kezdődika Live Chat!:D Remélem majd sokan jöttök!:D A mai első hírben egy újabb HSM3 jelenetet osztanék meg Veletek!
Ez a jelenet arról szól, hogy Troy-ék megtréfálják az újonnan jött gyerkőcöket! A jelenetet ITT tudjátok megnézni!

2008. október 24., péntek

“The Early Show” HSM3 Vadmacskákkal

A Vadmacskák tehát szerepeltek a The Early Show-ban, amiről megérkezett a telljes, hivatalos felvétel!

MS: LA premier

A Movie Surfers újabb HSM3-as videókkal kedveskedett nekünk a HSM3 Los Angeles-i premierjéről.

!



MS: Lelkesek vagytok, hogy itt lehettek? Kinek örültök ma este a legjobban?
Lányok:
Zac Efron-nak!
MS: Lelkes vagy, hogy itt lehetsz?
Chris:
Ez nagyszerű. Mindenki itt van. Nagyon nagy öröm itt lenni.
MS: Szomorú vagy, hogy elballagnak a Vadmacskák?
Cris:
Egy egészen kicsit, de ez a legjobb befejezés. Egy nagy film.
Olesya: Én totál lelkes vagyok attól, hogy itt lehetek. A vörös szőnyeg fantasztikus. Ez óriási. Kiszálltam az autóból és csak arra gondoltam: Hol van a vége? Wow, mennyi ember!
MS: Elhoztam a saját hangszeremet.
Olesya:
Kíváncsi vagyok rá.
Monique: Nagyon izgatott vagyok, hogy itt lehetek, a LA-i premier, az ünnepség, a rajongóink, akik ilyen sokan vannak itt. Csak azért lehetünk itt, mert a film a nagyvászonra kerül és ezt a rajongóknak csináltuk. Ma este minden akörül forog, hogy köszönetet mondjunk nekik.
Kenny: Ez nagyon izgalmas.
MS: És mi van Manly-val?
Kenny:
Ő is izgul.
MS: Hogyan tekintesz a HSM 3 elé? (kb.)
Kenny:
Egyszerűen megmutatjuk ezt a filmet. Ez sok munkát jelent. Mindenkinek. Most jöttünk vissza Európából és Angliából, ott roppant nagy köszöntésben volt részünk. Ez biztosan mindenkinek „Egy örökké tartó éjszaka” (copyright by LL - Fant)



MS: Melyik számnak örülsz a legjobban?
KeyCee:
I Want It All. Ez egy fantáziajelenet. Egyszerűen remek.
Vanessa: Az, hogy a film a nagyvászonra kerül, megadja nekünk azt a lehetőséget, hogy mindent egyszerűen nagyobbra csináljunk. Megragadtuk az esélyt. Óriási táncos számaink vannak, ami igazán izgalmas.
MS: Izgatott vagy, hogy ma este itt lehetsz?
Ashley:
Igen, nagyon izgulok.
MS: Minek örülsz a legjobban ebben a filmben?
Ashley:
Szeretem Zac számát, a Scream-et. Úgy gondolom ez egyre jobb és jobb lesz, minél gyakrabban nézi meg az ember.
MS: Zac, dobtál néhány kosarat a film után?
Zac:
Nagyon elfoglaltak vagyunk.
MS: Segítenétek ebben a részben? Megpróbálom…
Corbin:
A labdát az ujjadon pörgetni?

MS: Megmutatjuk nektek, milyen egy filmes kosárlabda aréna. A filmet egy kosárlabdacsarnokban vetítik egy óriási vászonra és megkérdeztek nem melegíteném-e be a közönséget.

Fordította: Fant.
Forrás: x